Repülő cirkusz

Sajnálatos, de ritka az olyan repülős film, amiben szép gépek is vannak, és jó is. Nagy hirtelen egyet sem tudok mondani, homályosan rémlik a Memphis Belle, de az idők ködébe vész, hogy mi volt a sztorija. Az elmúlt héten három olyan film is szembejött, ami sokkal szebb, mint jó.

A Red Tails elvben a kizárólag afroamerikai pilótákból álló 322. vadászrepülő ezred által elért eredményekről szól, ám a sztori nagy része fikció. A karakterek sem érdemelnek sok szót: van lázadó, piás, nagyarcú, szóval rendes egydimenziós figurák. Viszont Warhawknak tűnő gépek, P-51-es Mustangok, Repülő Erődök, Messerschmidtek és ami a legjobb Me-262-es sugárhajtású vadászok töltik meg a képernyőt. Ezért éri meg megnézni mondjuk vasalás, vagy vasárnapi déli szunya közben.

Sztori szempontjából nem sokkal jobb a The Red Baron sem, ami a jó Manfred von Richthoffen első világháborús ász sztoriját meséli el. Ebben két- és háromfedelű gépek csatáját lehet nézni. Nagy előnye, a Red Tails kegyetlen és egy teljes dimenziót sem betöltő német figuráihoz képest itt több jellemzővel is bíró német pilóták repülnek, élnek, halnak. Az első világháború légicsatái pedig nagyszerűnek tűnnek, hogy az embernek szinte van kedve fából és vászonból készült gépekbe ülni.

És végül Oscart a Flyboys sem érdemel, ami az első világháborúban harcoló amerikai pilótákról szól. Vannak benne további kétfedelű gépek, mindenféle extravagáns arcok, legkisebb királyfi vidéki legény, szóval meseszerű a sztori. Ha repülők nem lennének benne, ezt sem ajánlanánk megnézésre. Így viszont kényelmesen lehet popcornevés közben tippelgeni, hogy melyik Sopwith gépekkel repülnek.

Krisztusban kedves testvérek, húsvéti hosszú hétvége lévén nem terhellek titeket a repülés történetével, csak azért ugrottam be a blogra, hogy hétvégi néznivalót ajánljak, lehetőleg olyat, ami a repülőtervezéshez is ötleteket ad. Ha van előttetek kockás papír, ne restelljétek rögtön leskiccelni, ami eszetekbe jut: még kicsit több mint két hét van a Röpnap repülőterv beküldős határidejéig.

Az első opus természtesesen az Azok a csodálatos férfiak... (és az ő repülő masináik) című Ken Annakin film, amiben a századelő tyúkketrecre és vászonnal betekert vastraverzre emlékeztető gépeivel repülnek versenyt Londonból Párizsba. A pilóták nem csak a gépek tuningolásával, hanem az ellenfelekkel való kiszúrással is próbálnak előnyhöz jutni, lesz benne minden.

A második filmben olyan gép van, amivel ugyan nem lehet indulni a Röpnapon, viszont legalább látványos: ez a Rocketeer. Van benne hátirakéta, repülő nácik, és van egy kellemes dízelpunk stichje.

Az utolsó pedig a kanadai CBC csatorna dokudrámája a Gyorsan, mint a nyíl ami ugyan egy szuperszónikus elfogóvadászról szól, ami ráadásul nem is került sorozatgyártásba, viszont annyira szép gépek vannak benne, hogy a repülés minden szerelmesének meg fogja fájdítani a szívét. Trailert ehhez nem találtam, helyette egy egészen kicsit propagandaszagú Avro híranyagot raktam be.

Ha tudtok még iggazzán jó repülős filmet, várom. Minél barkácsabb, annál jobb. Ezzel ki is esett a Top Gun.

Egy Zeppelin látogatás olyan lehetett 1931-ben, mint ha most a Ferihegyen jár az A380 vagy a Mrija. Míg ma a spotterek és újságírók várják a gépeket, a Zeppelin érkezése népünnepély volt. Nyolcvan éve sokkal szenzációsabb dolog volt a technológia.

A léghajó március 28-án este 11-kor indult Friedricshafenből, a Zeppelin művek főhadiszállásáról, és reggel nyolcra ért Csepelre, a Weiss Manfréd Művek repterére.

A léghajón újságírók utaztak - a gyors magyarországi körúton meg a szerencsés kevesek valamint Gömbös Gyula - így van remek forrásunk a Zeppelin látogatásáról:

Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.

Amikor az Oktogon felé értünk, bizonyos elégtétellel állapítottam meg, hogy a közlekedési rendőr piros vagy zöld jelzése bennünket nem érdekel. Itt nincs közlekedési rendőr, itt nincs tolongás, itt nem kell várni, amig a villanyrendőr «szabad»-ot jelez. Olyan volt az alattunk elterülő táj a várossal és a környékkel, mint valami óriási domborművű térkép. Pár perc és már áthaladtunk a cegléd-lajosmizsei vonal hírhedt halálsorompói felett.

Így és ennél sokkal hosszabban ír Magyar Miklós ma is olvasmányos riportjában a a léghajóval tett körútjáról. 

A magyar kiruccanás rutinút volt egyébként a legénységnek. Eddigre már túl voltak egy világkörüli repülésen (ezt az MTI archívumban érdemes végigolvasni) és meglátogatták a Ferenc József-földet is az Északi sarkhoz közel.

Hogy miért akar egy raklap mocsárlakó repülni? Hát mert a mocsár, amire az Infoparkot felhúzták szervesen kötődik a repüléshez. Ezeket a zsombékokat látták utoljára azok az utasok, akik a Gellért téren felszálltak Endresz György-féle Aeroexpress járatára, hogy leruccanjanak a Balatonra vagy  Bécsbe. Felszállt a gép a Dunának lefelé, meghúzta a későbbi óceánrepülőnk - róla még lesz szó -  a botkormányt jobbra és zummbele.

De hát ezt nyilván tudtátok is. Ha történelmi cikkekkel nincs is tele az internet - pedig óceánrepülő volt, ami a faszagyerekség csimborasszója - a Gellért téren csak feltűnt a bitangnagy emléktábla, amit a hidroplán állomás helyén állítottak fel.

Később aztán lesz ezen a blogon Rubik Ernő, gyalulás, Zeppeli Csepel felett, sztorik arról, hogy ki ütött rá kalapáccsal az ujjára. Elsőként viszont jó ötletnek tűnt tisztázni, hogy repülni pedig muszáj. A bogarak járnak gyalog.