Repülő cirkusz

A jó Rubik Ernő a szemét dörzsölné, ha meglátná a gépet, amit a Tücsök terveiből építettünk.

A fa helyét alu vette át, a vászonból készült szárny szemre nájlonnal van betekerve, ráadásul felraktuk egy állványra. A kezdő pilóták már felszállás előtt is szédülnének a pilótaülésben.

A gépet hamarosan behajtja a csapat a Kopaszi gát vizébe. Most nézzétek meg jól, ilyet többet nem láttok.

Az tudjátok, hogy van az a poszméh nevű jószág, ami ugyan úgy néz ki, mint egy lekicsinyített olajosbidon, de mégis tud repülni. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem láttam a Nyancat vasát, addig nem hittem, hogy ez az állat bárkit megihletett. Esetleg még tán a Gee Bee építőit még, de az is egy halálos csapda köré épített repülőgép volt.

szólj hozzá: Nyancat - Rb Röpnap

Nem mindegyikőtöknek erőssége a hit, többen megkérdőjelezték, hogy csak a pofánk jár, vagy valóban fogunk-e repülni. (A helyes válasz: is.) Bizonyítékul itt van pár lopott kép, amin a Mancsaftkapitány meg a Konstruktőr hegeszt nagyban. 

Na de egy fényes ponttal már csak nem szúrjuk ki a szemeteket, mert ez eddig ugye lehetne Riga villa vagy sínvasból készített virágtartó is. Tovább is van a mese.

A nehéz fa helyett könnyűfémből épített törzs olyan könnyű, hogy attól féltünk, hogy szárnyak nélkül is elrepül. Mivel múlt hétvégén Mainzban megdöntötték a Röpnapos távolságrekordot, ez jól is fog jönni.

És hát végül ott a szány. Olyan hosszú, hogy a körbejárása közben többször meg kell állni pihenni. Picit mondjuk hajlik, de a Mancsaftkapitány szerint nem fog összecsuklani rögtön azután, hogy lelökjük a gépet a rámpáról. És hát ki vagyok én, hogy kételkedjek benne.

Krisztusban kedves testvérek, így pünkösd hétfőjén egy rendkívül fontos témáról kell beszélnünk, a hangsebességről. Chuck Yeagerről már volt szó, aki először ment gyorsabban 1 machnél. Van viszont egy előkelőbb klub, a hangsebesség háromszorosával repülőké. Nagy kedvencem, az Xplanes közölt egy fotót a tagok egy részéről.

Az egyik vagy az SR-71-es (szül.: A-12) vagy az orra alapján lehet még a NASA által használt nagysebességű tesztekre használt Blackbird-variáns, az YF-12. Ez a fekete vas, amiből nagyobb mennyiséget gyártottak, harminckettőt - erre a héten még visszatérünk - és amit arra használtak, hogy barmomi magasan és hihetetlen magasan átrepüljenek a célpontok felett, fotókat készítve, meg hülyét hozva az oroszokra.

Sokkal érdekesebb az a kecses, fehér gép, ami sosem került sorozatgyártásba. A száma XB-70 volt, a kódneve pedig Valkyrie. Kell-e mondanom, hogy egy hat hajtóműves, a hangsebesség háromszorosára képes stratégiai bombázóhoz illik a név? Ráadásul egy olyannal, amibe csak azért nem került atomreaktor, mert még a katonák is belátták, hogy az talán egy kicsit túlzás lenne?

A valkűrbe így se hagyományos kerozint tankoltak, hanem bórral dúsított "szuperbenzint", ami egy cseppet mérgező volt, meg voltak vele egyéb gondok is, viszont jóval nagyobb volt az energiasűrűsége. A gép olyan gyorsan és olyan magasan repült, hogy elvben nem volt mivel leszedni. Gyakorlatban az U-2 lelövésével az oroszok bebizonyították, hogy tudnak meglepetéseket okozni. Az interkontinentális ballisztikus rakékéták pedig azelőtt elavulttá tették a valkűrt, hogy sorozatgyártásba kerülhetett volna. Kettő készült, amiből az egyik még a tesztek során elpusztult.

A képről, érthető okokból, hiányzik a Mig-25-ös nagy magasságú stratégiai bombázó verziója, ami szintén képes volt 3 mach felé gyorsulni, igaz ezt többnyire nem élték túl a hajtóművek. Fél pontot azért ér a dolog. Különösen úgy, hogy mégiscsak ez minden idők leggyorsabb vadászgépe a maga 2,8 maches valós végsebességével.

[1]: http://area51specialprojects.com/nasa/xb70ship1.html

Sajnálatos, de ritka az olyan repülős film, amiben szép gépek is vannak, és jó is. Nagy hirtelen egyet sem tudok mondani, homályosan rémlik a Memphis Belle, de az idők ködébe vész, hogy mi volt a sztorija. Az elmúlt héten három olyan film is szembejött, ami sokkal szebb, mint jó.

A Red Tails elvben a kizárólag afroamerikai pilótákból álló 322. vadászrepülő ezred által elért eredményekről szól, ám a sztori nagy része fikció. A karakterek sem érdemelnek sok szót: van lázadó, piás, nagyarcú, szóval rendes egydimenziós figurák. Viszont Warhawknak tűnő gépek, P-51-es Mustangok, Repülő Erődök, Messerschmidtek és ami a legjobb Me-262-es sugárhajtású vadászok töltik meg a képernyőt. Ezért éri meg megnézni mondjuk vasalás, vagy vasárnapi déli szunya közben.

Sztori szempontjából nem sokkal jobb a The Red Baron sem, ami a jó Manfred von Richthoffen első világháborús ász sztoriját meséli el. Ebben két- és háromfedelű gépek csatáját lehet nézni. Nagy előnye, a Red Tails kegyetlen és egy teljes dimenziót sem betöltő német figuráihoz képest itt több jellemzővel is bíró német pilóták repülnek, élnek, halnak. Az első világháború légicsatái pedig nagyszerűnek tűnnek, hogy az embernek szinte van kedve fából és vászonból készült gépekbe ülni.

És végül Oscart a Flyboys sem érdemel, ami az első világháborúban harcoló amerikai pilótákról szól. Vannak benne további kétfedelű gépek, mindenféle extravagáns arcok, legkisebb királyfi vidéki legény, szóval meseszerű a sztori. Ha repülők nem lennének benne, ezt sem ajánlanánk megnézésre. Így viszont kényelmesen lehet popcornevés közben tippelgeni, hogy melyik Sopwith gépekkel repülnek.